Prepok Zsuzsi (5)

"Skócia megtanított rá,
milyen érzés a szabadság"

Ismerj meg!

Skóciában élő, kétgyermekes egyedülálló anyuka vagyok. Első gyerekként és egyetlen lányként születtem egy bántalmazó családba – édesapám az életem nagy részében agresszív alkoholista volt. A traumatikus gyerekkorból fiatalon belemenekültem egy kapcsolatba, ami akkor mindkettőnknek csodás volt, megkaptam mindent, amire akkor vágytam: gyerekeket, biztonságot. Ám ahogy teltek az évek, előbújt mindkettőnkből a rengeteg gyerekkori sérelem és szép lassan tönkretettük a kapcsolatot. Ekkor költöztünk Skóciába, még együtt, hogy aztán egy évvel később azon kapjam magam: egyedül maradtam két kisgyerekkel egy idegen országban, munka nélkül, család és barátok nélkül, segítség nélkül, remény nélkül.

Mára azonban független, szabad, boldog nővé váltam. Legnagyobb büszkeségem a gyerekeim nevelése (igen, ebben a témában nem félek dicsekedni), valamint az édesapán csodával határos kigyógyulása az alkoholból. És hogy mivel teremtettem meg magamnak ezt a mostani, csodás életet? A YouTube csatornámon megtudhatod!

Sokszor megkérdezik tőlem, miért magyarokkal dolgozom, miért magyar a YouTube csatornám? Meg kell mondjam, nem önszántamból kerültem erre a pályára. 2019-ben életem legnagyobb pénzügyi válságja idején úgy döntöttem, itt az ideje bevetnem minden tudásomat és megteremtenem azt a pénzügyi függetlenséget, amiről egy egyedülálló anyuka még a fényes Nyugaton sem mer álmodozni. 

Hogy hittem-e, hogy sikerülhet? Nem igazán. Ellenben nem volt más opcióm.

Nekiálltam hát gyakorlatba ültetni minden tudásomat. Naponta több órát meditáltam, amiben a vágyott célt vizualizáltam. Emellett minden szabad percemben megerősítéseket vagy önfejlesztő audiókat hallgattam. Sőt, ami az igazi áttörést hozta, az a folyamatos szívkoherencia volt, amire egész nap kényszerítettem magam. 

Viszonylag hamar, egy hét után jött egy úgynevezett ‘letöltés’ egy meditáció közben: magyar YouTube csatorna. Erre én azt mondtam magamnak, ‘Nope, eszemben sincs. Nem tudom ezt a szókincset magyarul, és nem akarok kamera elé állni.’ 

De a sürgető hang nem tűnt el, én pedig engedtem neki. Ami 2019-ben egy ijesztő értelmetlen hülyeségnek tűnt, mára virágzó biznisszé nőtte ki magát. 

Megtaláltam a hivatásomat (vagy ő talált rám?), a munkám során több ezer embernek az életét fordítom jobbra, a klienseim pedig csodálatos gyógyulásokról, traumák feloldásáról, kívánt célok eléréséről tesznek tanúbizonyságot.

Kiterjedt szakmai hátterem és az életem során átélt csodával határos gyógyulások, változások mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a klienseim 90%-a sikeresnek éli meg a velem való közös munkát. Végzettségiem között szerepel: Life Coach, hipnoterápia, Neuro Linguistic Programing, epigenetika, neuroplaszticitás, Ho’oponopono tréning, valamint a jelenleg folyamatban lévő pszichológia és mindfulness kurzus.

Célom, hogy átadjam a magyaroknak azt elképesztő mennyiségű tudást, amit az elmúlt 10 éven tanultam – sokszor olyan anyagokból, tanfolyamokból, amik magyarul nem elérhetőek.

Sokszor hivatkozok kvantumfizikára, biológiára, Joe Dispenzára, de ugyanúgy beszélek a spirituális oldalról is, mint Neville Goddard, Jézus, vagy a Dalai Lama. Hiszem, hogy az ember nem teljes, csak ha a testi (anyagi) és lelki (szellemi) síkot együttesen nézzük. Ebből következik, hogy akár a test és az agy terén érünk el javulást, akár az elme és lélek szintjén, mindenképpen hatást gyakorolunk a másik oldalra is. Hiszem, hogy kötelességünk kihozni magunkból a maximumot és törekedni arra, hogy a testünk és lelkünk összehangoltan működjön, hogy teljes egész életet élhessünk.

 

Manifesztálj velem!

Tanúsítványaim