Carl Jung, az analitikus pszichológia megalapítója így vélekedett a sorsról:
🧠 „Amíg a tudattalant nem teszed tudatossá, az fogja irányítani az életedet — és te sorsnak fogod nevezni.”
🧠 „Nem az vagyok, ami történt velem — hanem az, amivé válni választok.”
És én tökéletesen egyetértek vele. Egy elképesztően traumatikus gyerekkorral a hátam mögött, saját tapasztalatból mondom, hogy Jungnak igaza van. Amíg nem voltam képes felszínre engedni a múlt traumáinak megrekedt szomatikus érzéseit és az ezekből a tudatalattiban eltárolt programokat, addig ezek a háttérből irányították az életemet egyre nagyobb és nagyobb katasztrófákat idézve elő a felnőtt életemben. Ám a megfelelő eszközök segítségével — amelyeknek egy részét a programban is megtanítom Neked — sikerült feldolgoznom és semlegesítenem a múltamat, így végre visszavehettem az irányítást az életem, és ezáltal a sorsom felett is.
Készen állsz Te is ugyanerre? Készen állsz elengedni a múltat, felszabadítani a testedet és az elmédet annak láncaiból? Mert a krónikus stressz, ami megbénít és nem hagy élni, nem más, mint a múlt rabságának jelenbeli megnyilvánulása.
Aki ismer és követ, az tudja, hogy soha nem varázslatot tanítok. Mert bár A Titok című film a Vonzás Törvényét és manifesztációt ilyen fényben állította be, a valóság ennél sokkal összetettebb. Igaz, hogy a gondolataink által folyamatosan mi teremtjük a valóságunkat. Ugyanakkor ha csak újabb és újabb manifesztációs eszközöket tanítunk, és próbálgatunk, azzal figyelmen kívül hagyjuk, hogy ezzel a tudatalattink és az idegrendszerünk korábbi félelem-alapú programjaival megyünk szembe. És ez a tényező 95%-át teszi ki annak, amit vonzunk, teremtünk az életünkben. És bizony, ha nem tudjuk uralmunk alá hajtani a tudatalatti-idegrendszer faktort, akkor az ellenünk fog dolgozni és taszítani fogja a vágyott valóságunkat. Igen, taszítani. Azaz, ha nem tanulod meg felülírni a tudatalatti idegrendszer programjait, akkor soha nem fog megvalósulni, amire vágysz.
A program szemlélete modern idegtudományi, trauma- és stresszkutatási alapokra épül, és számos elismert szakember munkásságával összhangban áll. Inspirációként szolgálnak többek között Bessel van der Kolk kutatásai, aki a trauma testre és idegrendszerre gyakorolt hatásának egyik legismertebb szakértője, valamint Babette Rothschild munkái, aki a trauma, a testtudatosság és a szomatikus szabályozás területére specializálódott. A program szemléletében megjelennek Máté Gábor stresszel, traumával és pszichoszomatikus működéssel kapcsolatos megközelítései is, illetve Stephen Porges polivagális elmélete, amely az autonóm idegrendszer és a biztonságérzet kapcsolatát vizsgálja.
A tudatos teremtés, neuroplaszticitás és mentális újrahuzalozás témájában a program érinti Joe Dispenza munkásságának bizonyos elemeit is, különösen az ismétlődő gondolati és érzelmi minták idegrendszerre gyakorolt hatásával kapcsolatban. Emellett megjelennek Peter Levine szemléletének elemei is, aki a testben megrekedt stressz és trauma fiziológiai felszabadításának egyik legismertebb szakértője.
A program nem egyetlen személy módszerét tanítja, hanem több tudományos és trauma-informált megközelítés közös metszetére épül. Az itt átadott információk és gyakorlatok olyan szemléletet képviselnek, amely összhangban van a modern stresszbiológiai, idegrendszeri és szomatikus kutatásokkal, valamint azokkal a terápiás megközelítésekkel, amelyek a test és az idegrendszer szerepét hangsúlyozzák az érzelmi működésben és a tartós változás kialakításában.*
Biológiai szempontból nézve: a tested nem azt hiszi el, amit tudatosan próbálsz ráerőszakolni, hanem azt, amivel nyugodt állapotban, úgymond kitrükközöd – ahogy Dávid tette Góliáttal.
Sokan próbálnak változást teremteni:
De sokszor a test:
És ilyenkor az idegrendszer:
Mert a tudatalatti-idegrendszer kettősnek az ismerős = biztonságos. És MINDIG a biztonságosat fogja preferálni.
Még akkor is, ha az fájdalmas és az ellentétére vágyunk.
✨ Nem csak a gondolkodást próbálja megváltoztatni, hanem azt az idegrendszeri és testi állapotot is, amiből a gondolatok, érzések és döntések születnek.
✨ A legtöbb manifesztációs program főként mentális eszközökre épít (vizualizáció, affirmációk, „pozitív gondolkodás”), de gyakran figyelmen kívül hagyja, hogy stresszes idegrendszer mellett ezek nem tudnak stabilan beépülni.
✨ Ha a test túlélő üzemmódban van, az idegrendszer automatikusan visszaránt a megszokott mintákba, még akkor is, ha tudatosan mást szeretnél.
✨ Sok életmódváltó program a külső struktúrákra fókuszál (szokások, fegyelem, rutinok), de nem dolgozik a belső érzelmi és idegrendszeri szabályozással, ami, mint mondtam, 95%-a a valóságunk megélésének.
✨ Ennek következtében előfordulhat, hogy valaki „mindent jól csinál”, mégis stresszes, kimerült vagy visszacsúszik a régi mintákba, mert a belső állapot nem változott.
✨ Ez a program a két megközelítést integrálja: idegrendszeri szabályozás + mentális/teremtő munka
✨ Nem csak új gondolatokat tanít, hanem egy új belső állapotot épít, amelyben ezek a gondolatok és viselkedések stabilan fenn tudnak maradni.
✨ A cél nem a „pozitív gondolkodás” és manifesztáció erőltetése, hanem egy olyan idegrendszeri biztonság kialakítása, amelyből a változás természetesen és fenntarthatóan történik, a vonzás automatikus és gördülékeny.
✨ Így a manifesztáció nem küzdés lesz, hanem egy összehangolt belső állapot következménye.
A cél:
✨ egy szabályozottabb idegrendszer,
✨ belső biztonság,
✨ érzelmi stabilitás
✨ és egy olyan test, amely már nem folyamatos túlélésből működik.
Mert a sorsunk kézbevétele itt kezdődik. Ebből az állapotból tudjuk megteremteni azt az életet, amiről eddig csak álmodtunk.
Nem újabb és újabb manifesztációs eszközökkel.
Nem erőltetett pozitivitással.
A vágyunk kulcsa a:
✨ biztonság
✨ jelenlét
✨ szabályozottság
✨ kapcsolódás
✨ nyugodt idegrendszer
Hanem:
✨ tisztábban fogsz gondolkodni
✨ nyugodtabb lesz az idegrendszered
✨ stabilabb lesz az energiaszinted
✨ könnyebben kapcsolódsz önmagadhoz
✨ csökken a belső zaj
✨ és megszűnhet az az állandó feszültség, amiből eddig próbáltál teremteni.
Nem még több manifesztációs eszközre van szükséged. Hanem arra, hogy a tested végre elhiggye:
✨ biztonságos élni
✨ biztonságos kapcsolódni
✨ biztonságos befogadni
✨ és biztonságos megérkezni abba az életbe, amire vágysz.
(Értéke: 180,000 Ft)
Minden modulhoz jár egy-egy videó előadás. Ezek minden héten külön témát ölelnek fel, szépen rendszerezve a könnyen emészthetőség érdekében. Nem kell tovább keresgélned YouTubeon, mindent egy helyen megtalálsz! A program videó anyaga 5 témakörre van leosztva – 5 hét alatt – így könnyedén vissza tudod keresni utólag, amire szükséged van, amit esetleg újra szeretnél nézni.
(Értéke: 12,000 Ft)
Tudjuk jól, hogy milyen nehéz egyszerre figyelni egy előadásra és közben jegyzetelni, hogy később visszanézhessük a lényeget. Emiatt azonban nem kell aggódnod ebben a programban: a YouTube videóimmal ellentétben itt gyönyörűen kidolgozott, lényegretörő diákkal kísérem az előadásomat, így Neked nincs más dolgod, mint hátradőlni és élvezni a videót! A diákat pedig .pdf formátumban le is töltheted.
(Értéke: 12,000 Ft)
Ismerős az a szituáció, mikor hónapokon át falod a manifesztációs/önfejlesztős könyveket, videókat, de mégsem változik semmi? Pontosan ennek kiküszöbölésére készítettem külön minden egyes modulhoz több oldalas munkafüzetet, ami GARANTÁLJA, hogy sikerre vidd a manifesztációdat!
Nem tudod megoldani, hogy személyes konzultációkon vegyél részt? Kaotikus az életed és képtelen lennél időhöz kötve – a következő konzultációig – végezni a feladatokat, amiket tőlem kapnál? Vagy esetleg sokkal gyorsabban haladsz a feladataid elvégzésével, mint mások? Nem szereted, kellemetlenül érzed magad, ha be kell vallanod, hogy még nem jutottál el a feladatok elvégzéséig? Akkor ez a saját tempójú program Neked készült! Itt nem vagy időhöz kötve. Ha akarod, 4 hét alatt végzel, de ha máshogy alakul az élet és lassabban haladsz, akkor akár hónapokig is dolgozhatsz vele. Rajtad áll, az irányítás a Te kezedben van!
Ez a program a Tiéd. Neked készítettem. Attól a pillanattól fogva, hogy feliratkozol rá, addig a pillanatig, amíg az én munkásságom elérhető ez így is marad. Örökké hozzá fogsz férni ehhez a programhoz. Sőt, ha eljön évek múltán a pillanat, hogy felfrissítsem, új tudással töltsem meg ezt a programot, Neked automatikusan frissülni fog – minden további költség nélkül.
A ‘Stresszből Összhangba’ program azonnal elérhető.
Minden programom, így ez is a Podia.com online tanuló felületen keresztül elérhető.
A program a feliratkozástól számítva 8 héten keresztül, heti lebontásban oldja fel az anyagokat. Ám a 8 hét leteltével is megmarad a hozzáférésed, így bármikor újra használhatod.
A programhoz való hozzáférés nem szűnik meg, kivéve ha a vásárló a részletfizetéseit nem teljesíti.
Ez mindannyiunkkal előfordul, hiszen az élet nem áll meg és néha közbejönnek dolgok. Éppen ezért minden anyag elérhető lesz az online felületen, így bármikor vissza tudod keresni vagy újrahallgatni.
Heti 40-60 perc maga az átadott anyag. Ezen kívül a feladatok további napi 15-30 percet vesznek majd igénybe.
*Fontos tájékoztatás
Ez a program edukációs és önismereti célból készült, és olyan idegrendszeri szabályozást támogató információkat, szemléletmódokat és gyakorlatokat tanít, amelyek otthoni környezetben is biztonságosan alkalmazhatóak. A program trauma-informált megközelítést használ, azonban nem minősül pszichoterápiának, orvosi vagy pszichiátriai kezelésnek, és nem helyettesíti a megfelelő mentálhigiénés vagy egészségügyi szakember támogatását.
A bemutatott eszközök és technikák célja az idegrendszer szabályozásának támogatása, a stressz csökkentése, a testtudatosság fejlesztése és az érzelmi stabilitás erősítése. A program nem ígér gyógyulást, és nem alkalmas diagnózis-specifikus mentális egészségügyi problémák önálló kezelésére.
Amennyiben súlyos PTSD-vel, komplex traumával, klinikai depresszióval, pánikzavarral, disszociációval, öngyilkossági gondolatokkal vagy egyéb komoly mentális egészségügyi nehézséggel küzdesz, a program megkezdése semmiképpen sem ajánlott megfelelő szakember jóváhagyása nélkül. Ilyen esetekben fontos, hogy a folyamat a biztonságodat szem előtt tartva történjen. Szükség esetén szívesen egyeztetek a terapeutáddal vagy kezelő szakemberrel is, hogy közösen hozzunk biztonságos és felelős döntést a programmal kapcsolatban, illetve annak megfelelő használatáról a már folyamatban lévő terápiás munka mellett.
A program célja nem a terápia helyettesítése, hanem hogy segítsen mélyebben megérteni a stressz, az idegrendszer és az érzelmi működés kapcsolatát, valamint olyan önszabályozó eszközöket adjon, amelyek támogatják a nagyobb belső biztonság, stabilitás és önkapcsolat kialakítását. Haladj mindig a saját tempódban, és figyelj a tested jelzéseire.